Magyar verseny külföldi szemmel

A Kisorosziban rendezett Hungarian International Footgolf Cup népes mezőnyében bőven akadtak külföldiek. Megkérdeztük, hogy érezték magukat, és saját hazájukban hol tart a sportág fejlődése.

Jim Kuipers: – Olimpiai sportág lehet a footgolf

– Nagyszerű volt a verseny, nem csalódtam most sem a szervezésben – értékelt Jim Kuipers Hollandiából. – Örülök egyébként az eredményemnek is. A legjobb tízben szerettem volna végezni. Az első nap után a hetedikként zártam, a második körben pedig a harmadik. Az összesítésben elért ötödik hellyel elégedett vagyok. A második lyuktól tartottam igazán. Nagyon nehéz volt, a magyaroknak előnye van, hiszen tudnak gyakorolni Kisorosziban, amikor csak szeretnének.

Jim Kuipers elmondta, Hollandiában is nemrég ért véget egy rangos viadal, aminek döntőjére csak selejtezőkön keresztül lehetett eljutni.

– Olyanok is pályára léptek a fináléban, mint Frank de Boer vagy Roy Makaay. Színvonalas verseny volt. Nemhiába egyre népszerűbb a játék nálunk is és világszerte. A fent említett hírességeknél például mi jobbak vagyunk footgolfban, hiszen itt más a cél, mint náluk. Itt meg kell állítani a labdát egy adott helyen. De sokat tanulnak ők is egy-egy játék alkalmával. Nem véletlen, hogy Kenneth Perez is belekóstolt már, és De Boer is lehozta már az egész Ajaxot játszani.

Az utánpótlásban rejlő lehetőségekről elmondta, egyelőre megrekedtek Hollandiában, mint mondja, nincs még kész a sportág erre, egy klub van, ahol űzhető a footgolf.

– Nő a látogatók száma, de minimálisan. Viszont az bíztató, hogy aki valaha belekóstolt, szívesen folytatja, mert szerelmes lesz belé. Ezt szeretnénk elérni a fiataloknál. Úgy vélem, húsz év múlva olimpiai sportág is lehet.

 kuipers

Julien Babel: – Mentálisan erősödtem

Julien Babel bicegve adott interjút. De nem Magyarországon sérült meg a svájci footgolfos.

– Magam sem hiszem, ami megtörténhetett velem a verseny előtt. Robogóval tartottam haladtam, amikor leszorítottak. Az út melletti falnál egy kővel találkoztam, a nagylábujjam pedig hatalmasra dagadt. Alapvetően esélyesként jöttem Magyarországra, de ez eléggé visszavetett. Mégis azt mondom, mázlim van, mert járhattam volna sokkal rosszabbul is. De így jobb eredményt nehezen érhettem volna el. A gyengébbik lábammal rúgtam, kitámasztani így sem tudtam normálisan. Viszont mentálisan sokat fejlődtem, megerősített ez a két nap.

A footgolf svájci helyzetéről elmondta, nincsenek könnyű helyzetben, mert míg a francia média felkarolta, és sokat foglalkozik velük, addig a német rész nem is reagál semmilyen megkeresésre.

– Genf mellett viszont már van egy pálya csak erre kialakítva. A lehetőség tehát adott a fejlődésre, évente öt-hat verseny szervezése van tervben.

 babel

Leonardo Decaria: – Ha kedd, akkor footgolf nap

Az olasz Leonardo Decaria jó hírrel szolgált, országos túrára készül a footgolf Itáliában.

– Húsz régiót érint majd, és több nagyobb név is tiszteletét tette már eddig is a sportágban. A strandfocistáktól kezdve korábbi élvonalbeli játékosokig. Nem is olyan rég remek nemzetközi versenyt szerveztünk, ahol nyolcvannál is többen álltak rajthoz. Október 18-án és 25-én is lesznek kupák, százötven főre számítunk.

Elárulta, az egyik golfpályán minden kedd footgolf nap, ezt nagy előrelépésnek tartja. Valamint rendelkeznek már állandó lyukakkal rendelkező footgolf pályával is. A magyar megmérettetésről elmondta, jó volt visszatérni a világbajnokság helyszínére, és látni a magyar klasszisokat is.

– Fantasztikus emberekkel találkoztam. A vb-győztes Lengyel Béla a legjobb példa arra, hogyan találja meg valaki magának a megfelelő sportágat. Ez nem foci ugyanis, teljesen más. Engem például pár hete egy tizenkét éves srác vert meg, mert ugyan nagyobbat rúgtam, de a végén csattan az ostor, mikor pontosan kell célozni. Észjátékról van itt szó.

Dicsérte még a Kisorosziban található pályát is, mely megújult, szerinte nehezebb és trükkösebb is lett.

decaria

Paul Killick: – Meg kell őrizni a családias hangulatot

– Ismerem Gábort és a csapatát, ezért biztos voltam benne, hogy remek lesz a szervezés. Nem is kellett csalódnom, remek hangulat fogadott – mondta lelkendezve Paul Killick Angliából. – Mindennel meg voltunk elégedve. Az étellel, kiszolgálással, szállással, utazással. Hát még a versennyel!

A szigetországi helyzetről elmondta, szerencsésnek mondhatják magukat.

– Nálunk van a legtöbb golf pálya, és miénk a legszenvedélyesebb futballért rajongó tábor. A pályák alacsony kihasználtsága miatt a golfkluboknak ráadásul szüksége van a sportágunkra. Huszonöt pályán footgolfoznak szerte Angliában. A közösségi médián keresztül pedig egyre több hívet vonzunk. Elnökünk hatalmas munkát végez az újabb lépések megtételéért.

Folyamatos szervezés alatt van, hogy valamelyik világhírű labdarúgó klub vagy a nemzeti válogatott kipróbálja a sportágat.

– Óvatosnak kell lennünk. Mindamellett, hogy a cél a footgolf felfuttatása, szeretnénk megőrizni a családias hangulatát. Kontroll alatt kell tartanunk az eseményeket.

A tervek között szerepel, hogy olyan legendák segítség a népszerűsítést, akik korábban a stadionokból, most pedig a közvetítő állásokból ismerősek az embereknek.

 killick

 Jurgen Wouters: – Pár év, és Belgium beéri a többieket

– Már másodszor voltam Magyarországon, és most is nagyon jól éreztem magam. Szívesen jövök máskor is, hisz kedves barátok várnak itt akikkel jó játszani – foglalta össze gondolatait Jurgen Wouters Belgiumból. – Rövidebb lett a pálya, mint a világbajnokságon volt 2012-ben, ezáltal nehezedett is. Ha lett volna lehetőségem többet gyakorolni, valószínűleg egy tizessel kevesebbet rúgtam volna. Emiatt a hazaiak persze előnyben voltak. Az eredményemen látszik is, hogy második nekifutásra már nyolcat javítottam. Viszont az nyer, aki kétszer is kiegyensúlyozottan tud játszani. Le a kalappal előttük.

A belga helyzetről elmondta, nem egyszerű, hiszen volt már szövetsége a sportágnak, most mégis az alapoktól kezdik újra.

– Semmi sem történt az idő alatt, ezért most újraszerveztük az egészet, és volt is már két versenyünk. Keményen kell dolgoznunk, hogy felzárkózzunk. Nem vagyunk sokkal lemaradva, pár év, és beérhetjük az élmezőnyt.

wouters