Megint Lengyel Béla

A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) ötödik fordulójában a felnőtteknél újra Lengyel Béla diadalmaskodott, mérlege majdnem hibátlan, ám bajnoki címe matematikailag még nincs meg. A senioroknál Dombai Zsolt volt a legjobb, míg a junioroknál Kiss Roland rúgott legkevesebbszer labdába.

fotó 4 (8)

A Kisorosziban található Magyar Golf Club adott otthont a nyolc állomásból álló Footgolf Országos Bajnokság aktuális, Sport Global Tours Footgolf Verseny elnevezésű, 5. fordulójának. A felnőtteknél legutóbb Lengyel Bélát éppenhogy sikerült megelőznie Bihary Péternek, az első három napon nyertes világbajnok azonban vasárnap ismét a legjobb volt. Tizennyolc szakaszon hetven érintéssel végzett a dobogó tetején. Mögötte Káló István és Bihary Péter egyaránt 73-szor rúgott labdába, a 9-6-3-1-es szabály előbbinek kedvezett. Lengyel továbbra is vezet összetettben, de Bihary nem akar leszakadni. A mai győztes a forduló szervezőjének felajánlásából kétszemélyes, teljes ellátással járó utat nyert egy őszi spanyol bajnoki mérkőzésre.

fotó 1 (10)

A senioroknál Dombay Zsolt (Lengyelhez hasonlóan) hetven lövéssel nyert Pivarcsek Antal (73) és Kiss Rudolf (74) előtt, a végső győztes kiléte még egyáltalán nem dőlt el. A Kedves Kávézó felajánlásának köszönhetően Dombay Zsolt párjával egy vacsorautalványt nyert. A junioroknál Kiss Roland (86) lett az első, Kókai Bence (88) a második, míg Bacskai Péter (91) a harmadik. Kiss ezzel tovább növelte fórját a többiekkel szemben.

fotó 1 (11)

A hőségben rendezett versenyen három horvát footgolfos is részt vett, és a női nemet ismét Újvári Izabella képviselte, valamint több újonc is fűre lépett Kisorosziban. A greenkeperek a csapok kinyitásával, a szervezők pedig a büfékocsi folyamatos üzemeltetésével enyhítették a forróságot. Sokakat az egész család elkísérte, ami különleges hangulatúvá emelte a vasárnapi rendezvényt.

A következő játéknap az eredetileg meghirdetetthez képest korábban, augusztus 9-én lesz, a Magyar Golf Clubban. Az augusztus 16-i hétvégén ugyanis több magyar is részt vesz majd a European Trophy Tour német állomásán.

FOB, Sport Global Tours Footgolf Verseny 5. forduló

Felnőttek:

1. Lengyel Béla (Első Magyar Footgolf Sportegyesület) 70

2. Káló István (Első Magyar Footgolf Sportegyesület) 73

3. Bihary Péter (Első Magyar Footgolf Sportegyesület) 73

Seniorok:

1. Dombay Zsolt (Milan Footgolf) 70

2. Pivarcsek Antal (Milan Footgolf) 73

3. Kiss Rudolf (SzTK Footgolf) 74

Juniorok:

1. Kiss Roland (SzTK Footgolf) 86

2. Kókai Bence (Rowers SC) 88

3. Bacskai Péter (Hole Hunters) 91

A bajnokság állása:

Férfi felnőtt:

1. Lengyel Béla 485 pont

2. Bihary Péter 302

3. Bogár Krisztián 229

Senior:

1. Pivarcsek Antal 327

2. Ivánkovics Zoltán 287

3. Korolovszki György 268

Junior

1. Kiss Roland 428

2. Kókai Bence 307

3. Juhász Donát 200

Női:

1. Újvári Izabella 300