Apa és fia együtt a gyepen

Kókai Ferenc és fia, Bence imádja a labdarúgást. Ezzel nincsenek egyedül az országban. Viszont, hogy a futballhoz is kötődő footgolfban az idei országos bajnokságon (FOB) mindketten remekeltek saját korosztályukban, az kuriózum. Jövőre is számolni kell a Kókai családdal.

– A Vasas telepén volt egy futballfesztivál, ahol a footgolf is jelen volt. Ott találkoztunk a sportággal először – idézte fel kérésünkre Kókai Ferenc, az idei FOB senior korosztályának nyolcadik helyezettje, hogyan is ismerkedtek meg a sportággal. – Lengyel Béla is ott volt, akit még a Goldballból ismertünk, ahol edzősködött, a fiam pedig ott játszott már akkor is. Kipróbáltuk, tetszett, és hívtak, hogy menjünk Kisorosziba tesztelni élesben is. Mondanom sem kell, azonnal ottragadtunk.

– Minden jöhet, ahol labda van, a nagypályás foci mellett ez is nagyon tetszik – mondta Bence, aki minden ob-fordulóban rajthoz állt, és a végén másodikként zárt. Jelenleg is a Goldball fiatalja, csatárként vagy szélsőként szokott játszani. – Nagyon örülök, hogy második lettem idén. Jobban kell koncentrálnom, és akkor megelőzhetem Kiss Rolandot, az idei győztest. Örülök, hogy apával együtt ott tudtam lenni mindig, mikor forduló volt.

– Én kicsit csalódottabb vagyok, mint a fiam, ugyanis a második versenyt megnyertem, és úgy gondoltam, reális esélyem van akár a végső győzelemre vagy a dobogóra. Aztán a többi kör nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna – mondta a senior kategória nyolcadik helyezettje. – Azért az idei év egy tesztév volt, a következő remélem, jobban alakul, nekem is koncentrációban kell javulnom. Ez egy remek családi programmá vált idén. Ha pedig úgy alakul, akár külföldre is szívesen elmennénk már 2015-ben.