Még több gyakorlást ígér a senior bajnok

Hatalmas csatában szerezte meg a bajnoki címet idén Pivarcsek Antal. A senior kategóriában az utolsó forduló előtt többen is pályáztak a bajnoki címre, a záró körben bronzérmes Pivarcsek lett végül az első. 2015-ben nemzetközi színtéren is megmutatná magát.

– Hankó Péter jó barátom, és ő már az első pillanatokban szólt, alakulóban van egy ilyen sportág, ahol a golf és a foci találkozik, lenne-e kedvem kipróbálni. Volt, és azon kaptam magam, ott is vagyok Gödöllőn, az első versenyen. Nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. Ahol lehet, rajthoz állok. Bár, akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer majd bajnok leszek – mondta Pivarcsek Antal, a senior kategória idei bajnoka, hogyan tette meg a kezdő lépéseket, és hogy lépkedett a bajnoki trófea felé. – Azért kellett némi szerencse ahhoz, hogy megnyerjem az ob-t. Olyan játékosok vannak nálunk, mint a volt élvonalbeli labdarúgó, Korolovszky György. Én nem értem el nagy futballsikereket, ezért is tartom nagy szónak, hogy nyerni tudtam. Már az első fordulóban éreztem, hogy jól megy a játék, de a végén sokat rontottam. A harmadik kört megnyertem, és ott éreztem, akár oda is érhetek a végelszámolásnál. Minden a koncentráción múlik, nem azon, ki rúg nagyobbat a labdába.

Elmondása szerint a footgolf azoknak is jó, akik sportkarrierüket már befejezték, azoknak is, akik soha nem rúgtak eddig labdába, és olyanoknak is – mint ő –, akik most is futballoznak az öregfiúk bajnokságok valamelyikében. – Remek társaságban, szép környezetben, labdaközelben tölthetjük ezeket a napokat, ennél többet nem is kívánhatunk – jellemezte a sportági bajnokság fordulóinak hangulatát.

2014-es bajnokként nem is lehet más a célja, mint megvédeni címét jövőre. – Sűrűbben szeretnék kijárni gyakorolni, és nemzetközi versenyekre is tervezem, hogy megyek. De látva, milyen kiélezett volt a végjáték az idei ob-n, nem lesz könnyű megtartani az elsőséget.