Íme, a magyar bajnokság programja

Idén is nyolc fordulóból áll majd a Footgolf Országos Bajnokság (FOB). Kisorosziban indul, és ott is zárul majd az idei szezon.

A Magyar Footgolf Szövetség ezúton teszi közzé a felnőtt férfi, női, junior és szenior Footgolf Országos Bajnokság (FOB) 2015-ös menetrendjét. A sorozat nyolc állomásból áll, pont úgy, mint tavaly. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön Kisorosziban kezdődik a FOB, és október 18-án fejeződik be szintén a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályáján. A fordulók több helyszínen lesznek, ennek kijelölése hamarosan megtörténik.

A 2015-ös szezonban mindenki saját labdájával játszhat. A végeredmény ranglistapontok alapján alakul ki. Minden versenynapon az első helyezett száz ponttal gazdagodik, ez csökken egészen odáig, hogy a huszadik egy egységet kap. Minden játékosnak lehetősége lesz bónuszpontok gyűjtésére is. A nemzetközi szövetség (FIFG) által támogatott sorozat rangos díjakat tartogat a legjobbak számára.
A magyar bajnokságra az egyszeri nevezési díj 8000 forint, a greenfee 5500 forint minden alkalommal. Az éves klubkártya (hatezer forint) kiváltásával a kisoroszi pálya greenfee ára 4500 forint lesz.

Kisoroszi idén is házigazdája lesz a European Footgolf Trophy Tournak. A tavalyival ellentétben ezúttal az október első hétvégéjén rendezendő, kétnapos torna szombati eredményei nem számítanak bele az országos bajnokság küzdelmeibe.
Footgolf Országos Bajnokság 2015:

1. forduló: 2015.03.15 vasárnap, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

2. forduló: 2015.04.12 vasárnap, Forest Hills Golf & Country Club – Zirc

3. forduló: 2015.05.16 szombat, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

4. forduló: 2015.06.14 vasárnap, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

5. forduló: 2015.07.19 vasárnap, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

6. forduló: 2015.09.06 vasárnap, Forest Hills Golf & Country Club – Zirc

7. forduló: 2015.09.20 vasárnap, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

8. forduló: 2015.10.18 vasárnap, Magyar Golf CÍub – Kisoroszi

A versenykiírás IDE kattintva elolvasható, a nevezési lap INNEN letölthető.

 

European Footgolf Trophy Tour 2015:

13. forduló: 2015.10.02-04 péntek, szombat, vasárnap

 

Emlékeztetőül a FOB 2014-es végeredménye:

 

Felnőtt:

1. Lengyel Béla

2. Bihary Péter

3. Becsei András

 

Junior:

1. Kiss Roland

2. Kókai Bence

3. Juhász Donát

 

Senior:

1. Pivarcsek Antal

2. Korolovszky György

3. Kiss Rudolf

 

Női:

1. Ujvári Izabella