Lengyel Béla idén is éremért megy

Lengyel Béla a nemzetközi szövetség (FIFG) honlapjának nyilatkozott, és a tavalyi European Footgolf Trophy Tour harmadik helyezettjeként válaszolt ugyanazokra a kérdésekre, mint a 2014-es bajnok, svájci David Mancino és az ezüstérmes, holland Simon Wetzel. Az alábbiakban a magyar világbajnok válaszait olvashatják.

– Hogy tekint vissza a 2014-es esztendőre?
– Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy odaértem a harmadik helyre a nemzetközi megmérettetésen, de például Olaszországban sok pontot otthagytam, vagy, ha itthon megelőzöm David Mancinót – amire volt esélyem –, akkor megelőzhettem volna Simon Wetzelt, és én lehettem volna az ezüstérmes.

– Mi volt a kedvenc momentuma?
– Sok volt, de a magyar állomás mindig különleges, ez az egyik legtechnikásabb pálya a világon. A portugál is különleges volt, sajnálom, hogy az argentinok végül nem jöttek, remélem, idén ellenük is versenyezhetek majd.

– Miben kell még fejlődnie?
– Meg kell őriznem a nagy rúgásaimat, remélem, nem kopik a koncentrációm sem, ami jó a végjátékokban, de még jobban kell összpontosítanom.

– Mik az idei tervei?
– Szlovákiában kezdek majd a Touron, és a nyár elején alig leszek itthon. A tervek szerint Franciaországba, Hollandiába, Olaszországba és Svájcba is megyek az év első felében.

– Mit vár magától és a magyar csapattól az idei európai versenysorozatban?
– Szeretném, ha a csapatversenyben megelőznénk Svájcot, én pedig idén is a legjobb háromban zárnék, de ha ötben leszek, akkor sem leszek szomorú.