Podusil György: Nagymamám fogta a kezem

Vezeti a szenior és az abszolút versenyt Podusil György a Footgolf Országos Bajnokság (FOB) első köre után. A vasárnapi teljesítménye ráadásul pályacsúcsot eredményezett Kisorosziban. Mint mondta, kiegyensúlyozottan tudott játszani, és égi segítséget is kapott.

A par alatt öttel (67) fejezte be a FOB első fordulóját Podusil György. Mint mondta, igazán különleges volt számára március 15.

– Három éve ezen a napon veszítettük el nagymamámat. Úgy éreztem, valaki fogta a kezemet. Nagyon koncentráltam, próbáltam nem bravúrosan játszani. Kiegyensúlyozott maradtam végig, nem voltak hullámvölgyek, talán egy szakaszon voltam bizonytalan, de éreztem, hogy jól megy a játék, és persze némi szerencse is kellett. A flightomban lévő játékosoknak is sokat köszönhetek, húztuk egymást – foglalta össze vasárnapját a győztes, aki hivatalos versenyen másodszor járt a Magyar Golf Club gyepén, ezt megelőzően, először a tavalyi nemzetközi viadalon állt az elrúgóhoz Kisorosziban. Idén eddig ő a legeredményesebb magyar, miután a European Footgolf Trophy Tour első állomásán, Spanyolországban hatodik lett, ezzel honfitársaink közül ő érte el a legjobb eredményt.

– Bízom benne, hogy kitart a formám. Az április is mozgalmas lesz, hiszen a bajnokság második fordulója mellett az európai sorozat is folytatódik, ott leszek Szlovákiában is. Tavasszal még az Egyesült Államokban is pályára lépek – tekintett előre a Budapest Footgolf Team játékosa, aki ősszel már járt a tengerentúlon, és New Jerseyben második tudott lenni. – Sokat kell gyakorolni, az biztos. De ahogy tavaly, most is remek társaság gyűlik majd össze a magyarokból. Remélem, Tajtyi Róbert, Balázsi Csaba és Lengyel Béla velem kiegészülve pedig a csapatversenyben Magyarországot képviselve jó eredményt ér majd el.