Sikeresen debütált a Budapest FootGolf Team Footgolf Kupája

A Zirc mellett található Forest Hills Golf Club adott otthont az első ízben rendezett Budapest FootGolf Team Footgolf Kupának, ahol az izgalmas verseny mellett a rendező klub egyúttal el is köszönt a társaktól, hogy meghódítsák az Egyesült Államokat.

Négy magyar indul útnak pénteken, hogy hazánkat képviselje a világ legnagyobb pénzdíjjal bíró versenysorozatán, a US Pro-Am FootGolf Tour első két állomásán. Az államokban a keleti parton, Miamiban két verseny is lesz május 17. és 24. között. A világ legjobbjai jelen lesznek, négy magyar pedig gőzerővel készül a megmérettetésre. A Budapest FootGolf Team játékosai, Podusil György, Tajtyi Róbert, Papp Péter és Balázsi Csaba úgy gondolták, a legjobb erőfelmérő, ha a Footgolf Országos Bajnokságban (FOB) már debütált zirci pályára hívnak játszani magyar riválisokat.

11210251_10206979146976964_294485528_n

Egy héttel a nagy út előtt húsznál is többen álltak az elrúgókhoz három kategóriában. Még Antal Csaba is hazalátogatott Írországból a kupára. A szél most sem maradt távol, de a pálya minősége ezúttal is kiváló volt.

– Baráti vándorkupának is nevezhetjük ezt az új kezdeményezést, amiből hagyományt szeretnénk teremteni – mondta Tajtyi Róbert, a Budapest FootGolf Team játékosa, egyben a kupa egyik szervezője. – A cél az volt, hogy mielőtt útra kelünk a tengerentúlra játszani, gyakoroljunk még egyet együtt erős vetélytársak ellen. Örülök, hogy a beígért rossz idő és szél ellenére sokan eljöttek. A pályacsúcsot is beállítottuk, tehát tényleg komoly kupával hangolódtunk. Augusztusban újra lesz amerikai torna, lehet, hogy a sűrű nyári programba még megpróbálunk besűríteni egy újabb ilyen alkalmat.

A szervezők taroltak a versenyben. Abszolút kategóriában Flink János (BFGT) 66 lövéssel (par -6) volt a legjobb Czirbus Tamás (68) és Tajtyi Róbert (69, mindhárom BFGT) előtt. A férfi felnőtteknél Flink, Czirbus, Szabó László (70, mindhárom BFGT) volt a sorrend. Szenior kategóriában Tajtyi nyert klubtársai, Zsuppán Péter (72) és Podusil György (74) előtt. A junioroknál ketten indultak, Tajtyi Ákos (83) eggyel ért kevesebbszer labdába, mint csapattársa, Zsuppán Donát (84, szintén BFGT).

fridrich

Örömmel jelentjük, volt hölgy induló is, Fridrich Edina ezáltal el is mondhatja magáról, hogy ő a kupa női címvédője. – A párom, Érchegyi Csaba Piliscsabán focizik, és Papp Péter hívta, hogy jöjjön, próbálja ki. Engem is invitáltak, egyszer-kétszer megnéztem, aztán harmadszorra már ki is próbáltam a játékot – mondta a kupa egyetlen női indulója. – Tizenhárom évig kézilabdáztam, de a focit csak nézni szoktam. Úgy láttam, különösebb fizikai erőnlétet nem igényel, inkább mentálisan megterhelő ez a sport. Nos, ezt már én is tapasztaltam. De az is igaz, hogy izomlázam is volt a játék után. Kedvet kaptam a footgolfhoz, már Kisorosziban is játszottam, de most a zirci nagy kedvenc lett, gyönyörű helyen van itt a Bakonyban. Címvédőként pedig célom, hogy legközelebb is én legyek a legjobb – mondta nevetve.