Happy Company, a boldog footgolfos csapat

Hat forduló után a tizedik és a tizenegyedik pozícióban is egy-egy Happy Company játékos áll a Hinora Winter Footgolf Tour abszolút rangsorában. A ”csokigyárosok” a játék élvezetéért footgolfoznak, közben szépen lassan felzárkóztak az élmezőnyhöz.

Korolovszky György leigazolásával és a legutóbbi téli forduló eredményeinek köszönhetően a Happy Company már a kilencedik a csapatok rangsorában. A tavalyi Footgolf Országos Bajnokság tizedik helyezettje, Korolovszky most is tízedik helyen áll a HWFT abszolút kategóriájában hat kör után. A csapat alapítója, Rigó Zsolt (lenti képünkön) tizenegyedik (a szeniorok között Rigó harmadik, Korolovszky hatodik).

– Egy magyar tulajdonú, magyar dolgozókat alkalmazó édességipari üzem egyik tulajdonosa vagyok, és alapító tagunk, Kiss Rudolf mutatta meg nekünk évekkel ezelőtt a sportágat – avatott be a részletekbe Rigó Zsolt, hogyan is kezdődött a Happy Company footgolfos története. A többi alapító, Juhász Zoltán, Tóth Roland és Kasza József a mai napig is tagjai az egyesületnek, és gyarapítják a csapat pontjait. – Szeretünk barátilag összejönni, és játszani egyet, számunkra ez az elsődleges footgolfozás közben.

rigó zsolt

A hobbiból azonban akár több is lehet, mert evés közben megjött az étvágy.

– Beneveztem a Hinorára a csapat tudtával, és bár, egyáltalán nem vagyunk eredménycentrikusak, vérszemet kaptunk a jó szereplésnek köszönhetően. A csapat nélküli Korolovszky György nagy örömünkre a mi klubunkat választotta. A téli bajnokság végén megbeszéljük, elinduljunk-e a csapatversenyen, és minden bizonnyal bővebb kerettel játszunk majd év közben, mint most télen.