Hat magyar is a legjobb húszban

Ma útjára indult a Szlovák Footgolf Tour, amin várhatóan rendszeres résztvevők lesznek a magyar játékosok. A vasárnapi nyitófordulóban a BFGT a csapatversenyben második lett, míg két játékosa is az első ötben zárt a negyven év felettiek kategóriájában. Bogár Krisztián a felnőtt férfiak között ötödik lett.

A szlovák bajnokság 2017-es első, Pepsi Cup elnevezésű állomásán szép számmal voltak magyarok is a Malackában található Eurovalley Golf Club pályáján. Az abszolút kategóriában Balázsi Csaba (7.), Podusil György (8., mindkettő BFGT), Bogár Krisztián (10., FTC), Szmolicza Gábor (12., Royal), Lengyel Béla (16., FTC) és Hinora Ferenc (17., Royal) is a legjobb húszban zárt. A versenyt Ján Horváth nyerte. A csapatversenyben a BFGT a FG Senec mögött a második helyen zárt.

Remek időnk volt, néha szemerkélt csak az eső, nem fújt a szél, 4-5 szakaszon a tócsák emlékeztettek arra, hogy esett korábban is errefelé. Jó felkészülési állomás volt a jövő hétvégi magyar bajnoki rajt előtt – fogalmazott a nap legjobb magyarja, Balázsi Csaba. – A március 15-i, monori versenyen borzasztóan játszottam, most ezt is tudtam feledtetni. Elégedett vagyok, még úgy is, hogy háromszor is nagyot hibáztam, ami nem fér bele ilyen szinten. Nagyon vártuk már a tavaszi rajtot, mindenki nagyon izgatott a magyar kezdés miatt, ráadásul nagyon készülünk a European Footgolf Tour áprilisi, spanyolországi rajtjára is.

EREDMÉNYEK

Az FIFG 100-as világranglista pontszerző verseny a magyar ranglistába is beszámít, ahol a vasárnapi eredményeknek köszönhetően Podusil György átvette a vezetést Bacskai Bencétől (Hole Hunters).

MAGYAR RANGLISTA