Triplára fel!?

Az első hét fordulót megnyerte, a tavalyi szabályok értelmében pedig már az 5. forduló után bajnoki címet ünnepelhetett Major Ilona 2016-ban. Az FTC játékosa kétszeres bajnok, és kedvenc pályáján kezdheti meg harmadik footgolfos szezonját.

Major Ilona hibátlan idén (fotók: Hole Hunters)

(fotók: Hole Hunters)

– Aki csak szimplán rápillant a statisztikára, azt látja, hogy sima volt a tavalyi bajnokság, de ez persze egyáltalán nem igaz, minden fordulóban komolyan kellett koncentrálni, nem hibázhattam. Valamikor épp annyi volt bennem, hogy elég legyen a győzelemhez, valamikor minden összejött. Azt mondhatom, hogy folyamatosan élveztem a játékot, és ez a kulcsa talán az egésznek – tekintett vissza a 2016-os idényre Major Ilona, aki a 2015-ös bajnoki címe után 2016-ban az első hét kört megnyerte, és megvédte címét, azaz idén triplázhat.

– Egyre nehezebb lesz a dolgom. Egyrészt plusz motivációt kell gyűjtenem és ellenfeleim is fejlődnek, szóval nem lesz könnyű a szezon. Persze a férfi szinttől még messze vagyunk, sokkal többet kéne gyakorolni, viszont a férfiak mindig előrébb járnak jó pár méterrel erőben, de ez természetes.

A Magyar Golf Club Fekete (volt Puskás) pályája a kedvence, jó előjel lehet számára, hogy ott kezdődik a szezon vasárnap.

– Ott játszottam először, épp ezért mindig nagy kihívás jól teljesíteni. Zircet is szeretem, mert már sikerült par közeli eredményt elérnem, ami nagyot dob az ember önbizalmán. Várom az új pályákat is, mert gondolkodásra késztetnek, illetve ezáltal még több szép helyen footgolfozhatok.

EREDMÉNYEK

FOB 2017 1. FORDULÓ REGISZTRÁCIÓ