Indul a match play bajnokság

A Magyar Footgolf Szövetség útjára indítja a Match Play Professional League elnevezésű sorozatot, ahol az egy az egy elleni játékban való fejlődést helyezi a középpontba. A bajnokság legjobbjai a magyar válogatottba kvalifikálhatják magukat.

Október 16-áig lehet nevezni a magyarfootgolf@gmail.com email címen az október második felében induló és még idén véget érő első egyéni match play bajnokságra. A nevezett játékosokat az országos ranglista október 15-i állása alapján erősorrend szerint több, legfeljebb 12 fős osztályokba sorolják, ahol körmérkőzéses formában döntenek az adott osztály (A, B, C…) első helyéről. A játékosok a lejátszott legfeljebb 11 mérkőzés utáni mérlege lesz a mérvadó (például: 11 győzelem-0 vereség, 10-1, 9-2, stb.). Amennyiben a mérlegek megegyeznek, akkor a szezon során elért kevesebb rúgásszám (négy legjobb eredmény számít csak) rangsorol. Ha ez is egyezik, akkor az egymás elleni eredmény dönt.

Ez értelemszerűen nem lehet döntetlen, mivel minden mérkőzésnek kell, hogy legyen győztese. Amennyiben a párharcok a 18 szakasz után döntetlenre végeznek, akkor három – előre megnevezett szakaszon – playoff következik, ha akkor is eldöntetlen az állás, akkor ”vak” közelítő rúgással kell eldönteni a párharcot. A játékosoknak kötelessége végigjátszani a 18 szakaszt és hibátlanul vezetni a score kártyát, amit egy rövid beszámolóval együtt csatolva kell a szervezőknek elküldeni a mérkőzést követő 24 órán belül.

Az október 15-én kialakuló mezőny osztályainak meccsnapjait és azok sorsolását követően az adott párosítások tagjai megegyeznek az összecsapás pontos időpontjáról. A meccshétvégék központi napja a szombat lesz, de a felek pénteki és vasárnapi időpontról is dönthetnek.

Például: A liga, 1. forduló, Zirc, Forest Hills Golf Club, október 21.

Sajtos Attila – Horváth Ferenc

Attila és Ferenc ez esetben megbeszélik, hogy szombaton 14 órakor találkoznak a helyszínen, lejátsszák a mérkőzést, lefotózzák a hibátlan score kártyát és néhány mondat kíséretében (ha vitás eset vagy playoff volt) elküldik a szervezőknek elektronikus úton.

Amennyiben a meccsnapok egyike sem jó az egyik félnek, akkor azt a mérkőzést elveszítette. Ha egyiküknek sem jó, akkor mindketten vesztes mérkőzésként kell elkönyvelniük a párharcot. Ha valamelyik játékos háromszor nem tud kiállni, akkor azt kizárással büntetik.

Az A liga két legjobbja meghívást kap a válogatott soron következő match play versenyére, míg az utolsó kettő kiesik a B-be. A B-ből a két legjobb jut fel az A-ba, az utolsó kettő kiesik a C-be. Ez a rendszer igaz a többi, alsóbb osztályra is.

A bajnoksághoz a tavaszi, második szezonban is lehet csatlakozni, ekkor azonban a ranglistától függetlenül az újoncok a legalsó osztályba kapnak besorolást.

A nevezési díj az első Match Play League-re 45 ezer forint/szezon, ez már a green feet is magában foglalja (részletfizetés lehetséges). A tervezett első fordulót október 21-én bonyolítják.