Bacskai nyerte az első match play ligát

Már csak egy forduló van hátra az első ízben kiírt Footgolf Match Play League sorozatból. Az utolsó játékhét előtt mind a három ligában eldőlt a bajnoki cím sorsa. Bacskai Bence a legmagasabb, A Ligában bizonyult a legjobbnak, Bogár Krisztián a B, Varga Gábor a C jelűben lett a legjobb. Óriási harc következik a feljutásért, illetve a kiesés elkerüléséért mindegyik ligában.

A Kisorosziban található Magyar Golf Club Albert pályáján rendezett match play liga utolsó előtti fordulójában Bacskai Bence veresége ellenére megszerezte a bajnoki címet. A nyolcadik fordulóban pedig jól is kezdett Czirbus Tamás ellen, öt szakasz után 2-1-re vezetett, de a kilencedik után már Czirbus állt jobban (3-2). Sőt, a tizediken aratott győzelemmel már kettővel is ment, de az éllovas innen még visszajött, és a 12., valamint 13. etapot hozva egalizált (4-4). Czirbus nyerte a 15.-et, majd Bacskai a 17.-et. Szétlövésre mégsem került sor, mert Czirbus az utolsó lyuknál öt rúgásból tudta befejezni a szakaszt, míg Bacskai hatból, azaz Tamás 6-5-re nyert.

Hasonlóan drámai volt az egyaránt 4-3-as mérleggel a fordulót váró Balázsi Csaba-Lengyel Béla ütközet. Sokáig fej-fej mellett haladtak, és váltott vezetéssel jutottak el féltávhoz, ahol Lengyel állt jobban (4-3). Balázsi a 10.-en egyenlített, majd újabb 1-1 szakaszsikert követően 5-5-tel érkeztek az utolsó négy lyuk megjátszásához. Mivel a 15-öst Lengyel, a 16-ost Balázsi hozta és a 17-est egyaránt három rúgásból teljesítették, az utolsó szakasz döntötte el a derbit. Balázsi öt rúgásból zárt, Lengyel viszont besokallt, ami Csaba mérlegének javulását eredményezte.

A szezont három győzelemmel kezdő, azóta viszont minden mérkőzését elveszítő Flink János kezdett jobban a magyar ranglistát vezető Podusil György ellen, nyerve az első szakaszt. A hatodik után már 3-1-re Podusil vezetett, de a „félidőre” ezt a hátrányt minimalizálta Flink (3-2). A második kilencen azonban csak az utolsó két szakaszt tudta hozni, addigra viszont Podusil már 7-2-re vezetett, hiszen jobb volt a 11., 13. 14. és 15. lyuknál is, azaz végül 7-4-re nyert.

Sokáig esélytelen lett volna megtippelni, ki nyeri a Gelencsér Gábor-Papp Péter találkozót, hiszen egyikük sem tudott meglépni a másiktól, és 2-2-vel fordultak a 10. szakaszra. Ott azonban Papp négyből hármat nyerve 5-2-re el tudott lépni. Gelencsér gyorsan visszajött a meccsbe két etap megnyerésével (5-4 hárommal a vége előtt). Papp viszont hozta a 16. és 17. szakaszt, azaz Gelencsér utolsó lyuknál nyújtott jobb eredménye csak szépségtapasz volt (7-5).

Kókai Ferenc Papphoz hasonlóan létfontosságú mérkőzést nyert a kiesés elkerüléséért folytatott harcban, ezzel mostani ellenfelét, Simonyi Gábort is nehéz helyzetbe hozva. Kókai 2-0-re elhúzott négy szakaszt követően, Simonyi a hatodikon bizonyult először jobbnak. Tíz lyuk megjátszása után ismét kettő volt a felek közötti különbség (3-1), Simonyi persze szépített a 12-esen (3-2). Kókai hozta a 15-öst, Simonyi pedig a 17-est (4-3), tehát volt még sansza a hajrában egyenlíteni, de ez nem történt meg, az utolsó lyukat egyaránt öt rúgásból fejezték be.

Bacskai Bence veresége ellenére megnyerte a bajnokságot, ugyanis hiába érné utol őt Balázsi Csaba vagy Podusil György az utolsó héten, mindkettőjük ellen győzni tudott. Nagy harc várható a dobogós helyekért, de talán még nagyobb a kiesés elkerüléséért. Kókai, Simonyi, Flink és Papp is 3-5-ös mérleggel áll a mezőny végén. A kiesés veszélye azonban a közvetlenül előttük állókat is veszélyezteti, ugyanis akár az is előfordulhat, ha ez a négyes nyer az utolsó fordulóban, és a Gelencsér, Lengyel (egymás ellen játszanak), Czirbus hármasból legalább kettő kikap, a tízfős ligából hatan is 4-5-ös mérleggel végezhetnek és az egymás elleni mérlegek döntenek majd a két kieső személyéről.

A B liga kiesői már megvannak, ugyanis Kálló István és Takács Attila a háromszori ki nem állása miatt a kizárás sorsára jutott. Ez sem tudta kizökkenteni Bogár Krisztiánt, aki továbbra sem talált legyőzőre és magabiztosan nyerte a másodosztály küzdelmeit. A héten Mayer Zoltánnal találkozott, és nem is kezdett jól. Mayer nyerte az első két szakaszt, de Bogár hamar belerázódott, és féltávnál már 5-3-ra ő vezetett. A tízesen Mayer minimalizálta a hátrányt, de egyenlíteni már nem tudott és több szakaszt nyerni sem, Bogár még háromszor bizonyult jobbnak és nyert 8-4-re.

Cziffra Zoltán és Albert László utolsó mérkőzését játszotta egymás ellen a sorozatban, az utolsó játékhéten szabadnaposok lesznek. Bár utóbbi kezdett jobban (1-0 az első szakaszon), Cziffra hamar fordított (2-1 a negyedik után), sőt, a tizedik után már 5-1-re ellépett. Albert begyújtotta a rakétákat, és 6-4-es hátrányban volt már csak az utolsó három szakaszhoz érve, de abból kettőt klubtársa nyert, és hozta 8-4-re a párharcot.

Nagy Balázs nem tudott kiállni Hinora Ferenc ellen, aki így a második helyről várja a befejezést. Egyedül Sain Antal érhet még oda a feljutó második helyre és előzheti meg Hinorát, amennyiben legyőzi Nagy Balázst és Hinora nem tud nyerni Bogár ellen.

Bogárhoz hasonlóan Varga Gábor magabiztosan nyerte a harmadosztály küzdelmeit és jutott fel a B ligába. Hatodik győzelméért igencsak megizzadt, Bodócs András már az elején ráijesztett, nyerve az első két etapot. A következő kettőt az éllovas nyerte, gyorsan egalizálva. És bár fordított a hatos lyuknál, félidőben mégis Bodócsnál volt a fór (4-3). András remekül tartotta minimális előnyét, ami azonban a 14. szakaszt követően elfogyott, és 5-5-tel fordultak rá a célegyenesre. Csak az utolsó lyukon dőlt el a mérkőzést, amikor Varga 5, Bodócs 8 rúgásból fejezte be a szakaszt, azaz Varga 6-5-re győzött és nyerte meg ezzel matematikailag is a C ligát.

Ennél is szorosabb volt Zakar János és Sipőcz Béla meccse. Zakar ragadta magához a kezdeményezést, 1-1 után folyamatosan ő vezetett, 4-2-es „félidőt” követően a 12-es után már 5-2-re, sőt, néggyel a vége előtt is hárommal ment (6-3). Sipőcz azonban négyből hármat nyerve (közte az utolsó kettőt) egyenlített. Jöhetett a szétlövés, ahol három szakaszból az első kettőt is Sipőcz nyerte, azaz csak a hosszabbításban vezetve végül 8-6-ra hozta a mérkőzést.

Sipőcz a második, feljutó helyről várja a zárókört, de nincs már több mérkőzése. Amennyiben Bodócs András nyer Bőhm Zoltán ellen, akkor ő végez feljutó helyen. De érdekes helyzet alakulhat ki, amennyiben Bőhm és Zakar is nyer a 9. fordulóban, akkor kettejüknek és Sipőcznek is 4-3 lesz a mérlege és körbeverés alakul ki.

Lévai Richárd jól rajtolt Ujszászi Balázs ellen, a második szakaszon szerzett vezetést, majd a negyedik szakaszon növelte is előnyét (2-0). Az 5. és 6. szakaszt hozva Ujszászi egyenlített, és az állás nem is változott féltávig. A 11-est Lévai, a 12-est Ujszászi nyerte (3-3). A hajrához közeledve az eddig győzelem nélkül álló Lévai került előnybe, de az utolsó két szakaszon Ujszászi fordított és ő javított negatív mérlegén.

Az eredetileg kilencfős C liga egyetlen kiesője Varró Jenő, aki a háromszori ki nem állás után zártak ki a szervezők.

A bajnokság utolsó fordulója jövő hét kedden kezdődik Kisorosziban. Hamarosan pedig már lehet nevezni a következő, 2018-as kiírásra, ahol már a világbajnokságon való részvétel is a tét.