Simonyi nyerte az első fordulót

A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) 2018-as kiírása rögtön 113 játékost vonzott a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályájára. A Kavitáció Footgolf Versenyen több remek eredmény született, a kijelölt rúgásszámnál kilenccel jobbat rúgó Simonyi Gábor örülhetett a végén, ő gazdagodott 1500 ponttal a nyitó körben.

A FOB azonnal száz fő feletti létszámmal rajtolt vasárnap, ami egyből azt is jelentette, a győztes 1500 ponttal gazdagodhatott. A kiváló állapotú pályán, de csípős hidegben pályára lépők közül sokaknak sikerült par alatt teljesíteni a 18 szakaszt a Fekete pályán. A -9-es eredményt elérő Simonyi Gábor (FTC) volt a legjobb, az idén a BFGT színeiben induló, szlovák Juraj Gubánit egyetlen rúgással megelőzve. A harmadik helyre Zsuppán Péter (Outsiders) ért oda -7-es eredményével.

A felnőtt férfi kategóriában Simonyi és Gubáni mögött Balán Zoltán (FTC) végzett a dobogó harmadik fokán úgy, hogy a szintén 66 érintésből a versenyt befejező szlovákok, Tomas Bartko és Dusan Vangel nem várták meg a verseny végét, azaz nem álltak ki a szétlövésre, amit ez esetben kellett volna megtartani.

A 45 éven felülieknél Zsuppán eredménye volt a legjobb, klubtársa, Biró László és Podusil György (BFGT) ért még oda az érmes helyekre.

A hölgyeknél az első alkalommal a FOB-on induló Tyukodi-Halászi Kinga (Academy) tudott nyerni 79(!) rúgással, Nagy Niki (FTC) és Perecz Panna (Tungsram) előtt. Érdekesség, hogy könnyen lehet, idén új bajnoka lesz a kategóriának, hiszen a korábbi győztesek közül Ujvári Izabella, Major Ilona és Pusztai Panni sem lépett pályára.

A junioroknál Badó Máté (Royal) bizonyult a legjobbnak Nagy Dominik (Nimród) és Németh Áron (FTC) előtt.

A csapatversenyt a Ferencváros nyerte a BFGT és a Royal előtt.

A sorozat április 29-én, vasárnap, a zsirai Sonnengolf pályáján folytatódik. A végelszámolásnál a tíz forduló legjobb nyolc eredménye számít.

EREDMÉNYEK