Bogár, Podusil, Albert és Mayer a vb-csapatban

Befejeződött a második ízben kiírt Footgolf Match Play League, aminek A ligájának első három helyezettje, Bacskai Bence, Bogár Krisztián, Podusil György, valamint a B liga két feljutója, Albert László és Mayer Zoltán vehet részt a marokkói világbajnokság csapatversenyében a magyar színeket képviselve. Az FMPL téli folytatására már lehet nevezni.

Az utolsó játékhéten az A ligában Czirbus Tamás tudott javítani mérlegén az utolsó fordulóban, igaz, ehhez kellett, hogy Papp Péter nem állt ki ellene. A már biztos első Bacskai Bence sorozatban másodszor nem állt ki, ezúttal ez Cziffra Zoltánnak jött jól, ám hiába érte be így a Podusil György, Balázsi Csaba, Bogár Krisztián hármast, négyük körbeveréséből ő jött ki a legrosszabbul és lett végül ötödik.

Balázsi Csabának ehhez persze nyernie kellett, hogy maradjon esélye a második vagy harmadik – vb-kvalifikációt érő – hely egyikének megszerzésére. Felváltva szerezték a pontokat Kókai Ferenccel az utolsó fordulóban, így jutottak el kilenc szakasz után 2-2-ig. Továbbra is fej-fej mellett haladtak, és 4-4-gyel érkeztek az utolsó három lyukhoz. Ebből az első kettőt Balázsi egy-egy rúgással jobban fejezte be, amivel megnyerte a derbit, Kókai még az utolsón minimalizálta a hátrányt (6-5). Ezzel ugyan Balázsi is beállt a 6-2-esek táborába, de a Bogár, Podusil, Cziffra hármassal végzett összevetésben a harmadik lett a rangsorban, azaz lecsúszott a vb-kvótáról az így szerzett negyedik helyével.

Bogár Krisztiánnak is nyernie kellett Podusil György ellen, hogy legyen sansza a vb-re kijutnia csapatban, igaz, Podusilnak is megnyugtatóbb lett volna egy siker, amivel a második helyet bebiztosíthatta volna. Jobban is kezdett, hozta az elsőt, és ugyan Bogár rögtön egalizált, hét szakasz után Podusil 5-1-re meglépett. Innentől azonban több szakaszt már nem tudott nyerni, Bogár pedig viszonylag hamar ledolgozta tetemes hátrányát, sőt, néggyel a vége előtt már ő vezetett (5-6). Az utolsó előttit behúzva a győzelmet is bebiztosította (végül 8-5-re nyert).

Gelencsér Gábor a Czirbus Tamás mellett már biztos kiesőnek számító Nagy Balázzsal mérkőzött. Az első négy szakaszon rendre jobb volt Gelencsér és hamar megnyugtató előnyre tett szert (4-0 négy szakasz után), ami féltávnál már ötpontos fórt eredményezett (6-1). Ugyan a tizenegyesen még közelebb zárkózott (6-2), de a tizenhármason visszaállt az ötpontos különbség. Gelencsér több szakaszt már nem nyert, de ez is elég volt a sikerhez, hiszen Nagy csak a tizenhatost gyűjtötte be (7-3 a vége).

A B ligában, ahol az első két hely, azon túl, hogy feljutást ér a legjobbak közé, a világbajnoki csapatba is kvalifikál, csupán egyetlen mérkőzést bonyolítottak. Varga Gábor nem állt ki Zakar János ellen, Sipőcz Bélára pedig lehet, hogy hosszabb kihagyás vár, nem is tudta vállalni a mérkőzést Albert László ellen. Sain Antal és Bodócs András nem talált közös időpontot, mind a ketten negatív mérleggel zárták a fordulót. Albert László ezzel az ölébe hullott győzelemmel bebiztosította feljutását és marokkói útját.

Pap Ferenc úgy lépett pályára Bőhm Zoltán ellen, hogy esetleges győzelmével ő is csatlakozik klubtársához és ott lesz a vb-n. Bőhmnek egy esetleges nagyarányú győzelemmel viszont sansza mutatkozott, hogy utolérje és meg is előzze Papot és a szabadnapos Mayert. Be is kezdett alaposan, öt szakasz után már 3-0-ra vezetett. 4-1-gyel fordultak, sőt, a 10-es után már 5-1 volt az állás. Pap ekkor kezdett hajrázni, és néggyel a vége előtt már csak egy pontra volt riválisától (5-4). 6-5-tel jutottak el az utolsó szakaszig, amit egyenlő rúgásból teljesítettek, azaz Bőhm nyert és hármas körbeverés alakult ki Mayer, Bőhm és Pap között.

Az egymás elleni meccseiket egyaránt egy győzelemmel és vereséggel abszolválták, az egymás elleni meccsek eredménye után Mayer Zoltán 9-8-cal bizonyult a legjobbnak közülük, és csatlakozott Alberthez. Pap 10-10-zel a harmadik, Bőhm 9-10-zel a negyedik pozícióban fejezte be a B ligát.

A C liga nagy kérdése volt, hogy a Kiss Gyula, Érchegyi Csaba, Csatári Zoltán hármasból melyik kettő jut fel a másodosztályba. Kiss Molnár Attila ellen úgy lépett pályára, hogy egy győzelemmel biztos feljebb lép. Ez végül egy sima győzelemmel össze is jött, bár, ez az elején még nem volt egyértelmű. Hat szakasz után Kiss 2-1-re vezetett, mivel azonban Molnár már csak az utolsó etapon bizonyult jobbnak, közben Kiss pedig hatszor, már a 13-ason eldőlt a meccs (8-2 a vége).

Külön pikantériája volt a zárókörnek, hogy Csatári és Érchegyi egymással meccselt és döntött szerda este a második feljutó kilétéről. Ennél izgalmasabb forgatókönyvet pedig nem is írhattak volna ehhez a rangadóhoz. Igazi kiélezett derbi volt, öt szakasz után 2-2-re álltak, amikor a hatost nyerve Érchegyi került előnybe. Ezt a 11-esen tudta megduplázni (4-2), de Csatári a következő két lyukat hozva egalizált (5-5 hárommal a vége előtt). A dráma az utolsó szakaszra maradt, ahol Érchegyi eggyel bizonyult jobbnak, és 6-5-ös győzelmével második helyen feljutott a B ligába.

Remek mérkőzést produkált Steigler Ferenc és Ujszászi Balázs. Utóbbi hozta az első szakaszt, majd tíz szakaszon nem tudott Steigler fölé kerekedni, aki így féltávnál már 3-1-re ellépett. Ujszászi a 13-ason érte utol (3-3), de a következő kettő Steigleré lett (5-3 hárommal a vége előtt). A záró három etap Ujszászinak sikerült jobban, amivel a végjátékban megfordította a meccset (5-6).

Ujvári Izabella második győzelmét aratta a sorozatban Lévai Richárd legyőzésével. Két szakaszon át nem találtak fogást egymáson, a hatos után viszont már 3-0-ra, féltávnál pedig 4-1-re vezetett a sorozat egyetlen női játékosa. Ráadásul a 9. és 13. szakasz között csak Ujvári hozott pontot, azaz öttel a vége előtt már behozhatatlan (8-1) volt a fórja, végül pedig 10-2-re győzött.

A C liga végül kilenc fővel fejeződött be, mert Horváth Bence harmadik alkalommal nem állt ki (ezúttal György Dániel maradt mérkőzés nélkül), így eredményeit a versenykiírásnak megfelelőlen törölték a szervezők a sorozatból, így mindenki nyolc eredménnyel abszolválta a ligát.

Az FMPL 2018-2019-es sorozata november elején indul, amire előzetesen már lehet jelentkezni a molnarsport@gmail.com címen. Az új versenykiírást a héten véglegesíti és teszi közzé a szövetség.