A Fradi a csapatbajnok

A zirci Forest Hills Golf Club adott otthont a 2018-as Footgolf Országos Bajnokság záróakkordjaként rendezett csapatfinálénak. A legjobb nyolc együttes egyenes kieséses formátumú megmérettetése során az alapszakaszt is nyerő Ferencváros volt a legjobb, a döntőben a több bravúrgyőzelmet arató EMFGSE együttesét legyőzve.

A csapatdöntőt hol napos, meleg, hol szeles, hideg időben bonyolították Zircen. A 12 szakaszos, egyenes kieséses, match play formátumú csatákban a klubok két egyéni és egy-egy páros (egylabdás) mérkőzésen (egyenként tizenkét szakaszon) döntöttek a továbbjutók kilétéről.

Az Echo TV és a Veszprém TV is kíváncsi volt a fináléra

A negyeddöntőben az alapszakasz legjobbja, a Ferencváros az első körben az Academy ellen 2-1-re nyert, a Hole Hunters ugyanilyen arányban búcsúztatta az Outsiderst, míg a másik ágon is a 2-1 volt a slágereredmény, ugyanis a BFGT a Milant, az EMFGSE a Royalt verte ilyen arányban.

Az elődöntőben az FTC és a Hole Hunters derbije nem is lehetett volna szorosabb, hiszen egy-egy győzelem mellett egy döntetlen meccset játszottak egymással. A három mérkőzés összesített végeredménye egyetlen ponttal (12-11) kedvezett a Fradi javára. A másik elődöntőben a hatodik helyről kvalifikált EMFGSE a Royal után a BFGT-t is megtréfálta, és két párharcot is nyerve, 2-1-gyel jutott a fináléba.

A döntőben ugyan az utolsó pár szakasz előtt még nyílt volt mind a három mérkőzés, végül a Ferencvárosé lett a bajnoki cím 3-0-s végeredménnyel.

A bronzcsatában a BFGT 2-1-es sikert aratott a Hole Hunters felett.

A negyeddöntő vesztesei a vigaszágon folytatták a nap során. Itt az alsóházi elődöntőben az Academy az Outsiderst 1-0-ra verte, míg a Royal és a Milan nem bírt egymással, az 1-1-es végeredménnyel zárult találkozó végén a „királyiak” örülhettek, 13-10-es összesített pontaránnyal jutottak tovább.

Az 5. helyet a Royal az Academy 3-0-s legyőzésével kaparintotta meg, a hetedik helyért az Outsiders 1-0-ra verte a Milant.

Eredmények:

A legjobb nyolc csapat hajtott a bajnoki címre (fotók: Fodor László)

Negyeddöntők:
FTC-Academy:2-1
Hole Hunters-Outsiders:2-1
BFGT-Milan:2-1
Royal-EMFGSE:1-2

Elődöntő:
FTC-Hole Hunters:1-1 (12-11)
BFGT-EMFGSE:1-2
Alsóházi elődöntő
Academy-Outsiders:1-0
Milan-Royal: 1-1 (10-13)

Döntő:
FTC-EMFGSE: 3-0
3. helyért: Hole Hunters-BFGT: 1-2
5. helyért: Academy-Royal: 0-3
7. helyért: Outsiders-Milan: 1-0

Végeredmény:

1. Ferencváros
2. EMFGSE
3. BFGT
4. Hole Hunters
5. Royal
6. Academy
7. Outsiders
8. Milan