Túl az utolsó felkészülési állomáson a válogatott

Az itthon maradó játékosokkal vívott felkészülési mérkőzést a decemberi, marokkói világbajnokságra készülő magyar footgolf válogatott. A páros match play találkozók mellett specifikus edzéselemekből tartottak különversenyt.

A Kisorosziban található Magyar Golf Club Fekete pályáján játszott páros match play mérkőzést a magyar footgolf válogatott szombaton az itthon maradó játékosok ellen.

– Nagyon köszönöm a játékosok nevében is a kezdeményezést, hogy ilyen sok magyar játékos vállalta, kiállt és segített a felkészülésünkben – mondta honlapunknak Papp Péter csapatkatpitány, aki kimondottan a páros formációra fókuszált, ebben próbált ki több variációt. – Szerettem volna kísérletezni, amire most volt az utolsó lehetőségem. A szlovákok elleni mérkőzésekkel ellentétben itt sokkal felszabadultabban játszhatott mindenki, nem volt akkora teher a vállakon, ráadásul csak pár hiányzót kellett nélkülöznünk.

Kiemelte, nagyon fontos, hogy több ehhez hasonló csapatösszetartást is tudtak szervezni a vb előtt, aminek köszönhetően érezhető a csapatkohézió.

– Nyilván lesznek még álmatlan éjszakáim az összeállítás terén az első versenynapig, de az megnyugtat, hogy látom, mennyire elszánt a keret és tud csapatként küzdeni.

A páros match play mérkőzések mellett a két együttes egyéni játékelemekben is összemérte tudását. A longest drive versenyt Lengyel Béla, a közelítő rúgás versenyt Bogár Krisztián, míg a putt versenyt Balázsi Csaba nyerte. A Magyar Footgolf Szövetség felajánlásának köszönhetően a különverseny győztesei ingyenes nevezést nyertek a soron következő, International Winter Footgolf Tour második, zsirai fordulójára.

– Régi vágyam, hogy ilyen típusú részfeladatokat is el tudjunk végezni, ne csak egyszerűen végigmenjünk egy pályán. Most erre is volt lehetőség. Azzal színesítettük a játékokat, hogy egyenes kieséses rendszerben bonyolítottuk ezeket, azaz itt is minden egyes mozdulatnak súlya volt.

A keret többször már nem lép együtt pályára, bő két hét múlva már a világbajnokságra utazik a 22 fős válogatott.