Kocsis utazik Czirbus helyett

Betegség miatt változtatásra kényszerült a magyar footgolf válogatott. Czirbus Tamás helyett Kocsis Sándor utazik Marokkóba, a hétfőn kezdődő, harmadik footgolf világbajnokságra.

A Marrákesben rendezendő seregszemlén a felnőtt férfi kategóriában kvalifikált Czirbus Tamás betegség miatt kórházba került a hétfői nap folyamán és biztossá vált, hogy egészségügyi állapota nem engedi meg a pályára lépést.

Czirbus Tamás kihagyja a vébét

– Bent fekszem a Margit kórházban, nagyon el vagyok keseredve – mondta megkeresésünkre a Ferencváros friss igazolása. – Az idei év jelentős részét arra áldoztam, hogy kvalifikáljam magam. Erre most közbeszól ez a betegség. Mindenesetre ott leszek veletek lélekben minden nap, minden rúgásnál és minden lyuknál. Kívánom, hogy mindenki, aki pályára lép, legalább azt az eredményt érje el, amit a verseny előtt kitűzött magának! Különösen fogok szurkolni a csapatverseny során. Szerintem csapatként már a felkészülés során is villantottunk! Tegyétek ezt meg odakinn is! Ölellek benneteket, készüljetek az év footgolf eseményére!

Czirbus helyén a magyar ranglistán Borbély István kvótaszerzését követően az első számú tartalékká előlépő Kocsis Sándor (kiemelt képen) indul a világbajnokságon.