Őrületes hajrá következik

A Footgolf Match Play Open csoportkörének ötödik fordulója után sok kérdésre nem kaptunk választ, több kvartettben is csak az utolsó kör dönt a továbbjutó helyekről.

A Csoport

Szabó-Bőhm: 3-4

Életben tartotta továbbjutási esélyeit Bőhm Zoltán. A győzelmi kényszert elviselve végig vezetett, igaz, Szabó László kétszer is utolérte. 3-3 után a tizenhetes lyuk döntött Bőhm javára.

Balogh-Ujszászi: 4-10

Balogh István nem tudta megismételni Ujszászi Balázs elleni, második fordulóban aratott győzelmét. Féltávnál Ujszászi 4-3-ra vezetett, majd a táv második felét követően lépett el riválisától.

Szabó, Bőhm és Ujszászi is egyaránt 9 ponttal bír az utolsó forduló előtt. A mérleg nyelve Balogh lehet, aki Szabóval meccsel a hatodik körben. A Bőhm-Ujszászi meccs nyertese biztos továbbjut.

B Csoport

Érchegyi-Bacskai: 7-9

Érchegyi Csaba a gyorsan összeszedett hátrányt követően hamar fordított és még a tizenegyes után is vezetett 5-4-re. A tizenhármast követően már Bacskai Bence állt jobban (5-6). 7-8-cal vágtak neki az utolsó lyuknak, amit Bacskai tudott megnyerni és maradt száz százalékos a csoportban.

Balán-Csatári: 6-5

Balán Gábor megszerezte első sikerét és ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. Végig fej-fej mellett haladtak Csatári Zoltánnal, majd az utolsó előtti lyuk döntött Balán javára.

Az utolsó forduló után hármas holtverseny is elképzelhető Érchegyi, Balán és Csatári között a második helyért folyó küzdelemben.

C Csoport

Cziráki-id. Biró: 3-0

Fordult a kocka, az odavágóval ellentétben ezúttal Biró Lászlónak nem feleltek meg a Cziráki Csaba által kijelölt időpontok és így utóbbi nyerte a meccset. Ezzel a váratlan három ponttal Cziráki kedvező pozícióból várja a záró kört.

Kurdi-Albert: 6-7

Az eddig nyeretlen Kurdi Tamás ellen megszenvedett a továbbjutásra ácsingózó Albert László. Öt szakasz után 2-2-re álltak, majd Albert kettővel ellépett, de az utolsó három szakasznak 6-7-ról vágtak neki. A tizenhatost Albert nyerte, ami mint később kiderült, elég is volt számára a győzelemhez.

Bár, Biró Lászlónak ez volt csupán az első veresége, amennyiben az utolsó körben Albert és Cziráki is nyer, még veszélybe is kerülhet a továbbjutása.

D Csoport

Bodócs-Papp: 5-6

Drámai meccs kerekedett Bodócs András és Papp Péter találkozójából. Gyors adok-kapok után Papp kettővel ellépett a nyolcast követően (1-3), sőt, már hárommal is ment a hajrá előtt (2-5). Bodócs rákapcsolt és a tizenhetesen utolérte ellenfelét (5-5), de az utolsó szakaszt Papp nyerte egyetlen rúgással.

Sipőcz-Csőre: 4-8

Csőre Csaba jól rajtolt a kulcscsonttörésből gyógyuló Sipőcz Béla ellen (0-3 négy lyuk után). A tizenegyest követően már 3-4-re álltak. Mielőtt azonban a győzelem esélye reális közelségbe kerülhetett volna, Csőre robbantott és újabb hármat rápakolt egypontos fórjára és idő előtt megnyerte a találkozót.

Hármas együttállás is elképzelhető még az élen Papp, Bodócs és Csőre részvételével, ez esetben ráadásul mindhárman 6-6 pontot szereznek egymás ellen, így a trió egymás elleni pontkülönbsége lehet döntő.

E Csoport

Nagy-Mayer: 7-5

Létfontosságú mérkőzést nyert Nagy Balázs Mayer Zoltán ellen. Tette ezt ráadásul Portugáliában. Ugyan a csoport éllovasa hamar elhúzott (0-2 két szakasz után), féltávnál már 3-3-ra álltak, majd Nagy belelendült és három szakasszal a vége előtt már 7-3-ra vezetett. Ha Nagy nyer a hatodik fordulóban, marad esélye elcsípni a továbbjutó helyek egyikét.

Császár-Biró jr.: 1-16

Továbbra is várat magára Császár Zoltán első győzelme. Biró László hozta ellene a kötelezőt és így az utolsó fordulóban nyernie kell Mayer ellen a továbbjutás érdekében.

F Csoport

Cziffra-Balázsi: 6-5

Balázsi Csaba vezetésével indult a derbi, de Cziffra Zoltán gyorsan fordított és 4-2-vel fordultak. Cziffra újabb kettőt rápakolva, a vége előtt 6-2-re vezetett. 3-0-s szériával úgy tűnt, Balázsi elcsípheti riválisát, de az utolsó három szakaszon ikszeltek. Ezzel kéz a kézben továbbjutottak az első két helyen.

Molnár-Lévai: 5-6

Lévai Richárd visszavágott a múltkori, lakiteleki vereségért. Ugyan Molnár Attila kezdett jobban, de ezúttal Lévai volt pontosabb és a hetes után már vezetett, majd többnyire két egység volt az előnye, amin már csak az utolsó szakaszon tudott kozmetikázni Molnár.

G Csoport

Pap-Podusil: 3-6

A csoportelsőségről döntött Pap Ferenc és Podusil György meccse. Az első körben Podusil eggyel volt jobb, most hárommal és így továbbra is makulátlan a mérlege. 2-2-vel fordultak a második kilencre, de Pap ott csak az utolsó szakaszt húzta be, amit Podusil kihasznált. Már a forduló előtt biztos volt, ők ketten jutnak tovább a legjobb tizenhat közé.

Dreilinger-Nagy: 3-0

Nagy Gabesz nem állt ki Dreilinger Nándor ellen, így utóbbi játék nélkül kapott három pontot.

H Csoprt

Hinora-Gelencsér: 0-3

Hinora Ferenc egészségügyi okok miatt a mérkőzés kezdete után nem sokkal feladta a mérkőzést. Gelencsér Gábor ezzel a három ponttal már készülhet is a 2020-as folytatásra.

Tóth-Mikulik: 5-6

Tóth György megszorongatta Mikulik Norbertet. Végig meccsben volt, és bár 1-4-gyel fordultak, fel tudott jönni kettőre és nem hagyta ellépni az éllovast. A meccs így is két lyukkal a vége előtt véget ért (3-6-os állásnál). Mikulik ezzel kvalifikálta magát a tavaszi nyolcaddöntőbe.

TABELLA

MENETREND

A 4. forduló november 26-tól december 9-ig tart.