Újra összeállt a Hrutka-Telek tengely

A kilencvenes években az Üllői útra látogató csatárok életét nehezítették meg vállt vállnak vetve, most elnökként és alelnökként újra együtt dolgozik Hrutka János és Telek András. Az MFGSZ új alelnöke örömmel vállalta az új kihívást, a footgolf egy új szintre emelését.

Telek Manci Balatonudvariban

– Nagyjából két évvel ezelőtt találkoztam először a sportággal, mikor Lengyel Béla világbajnokunk segítségével gyakorlólyukakat telepítettek a Ferencváros népligeti edzőközpontjában – mondta Telek András, az FTC korábbi, 24-szeres válogatott labdarúgója, akit a Magyar Footgolf Szövetség legutóbbi közgyűlésén választottak alelnökké. Kiemelte, már akkor megtetszett neki a játék, hiszen pont olyanoknak való, mint amilyen ő is.

– Azon túl, hogy remek kikapcsolódás egy kiöregedő, volt profi labdarúgónak, magában hordozza a versenyhelyzetet, mert aki sportol, az nyerésre játszik. Ebben pedig megvan a szükséges izgalom. Szerdán játszottam is Rudival Balatonudvariban, így végre testközelből is megtapasztalhattam, milyen is végigjátszani tizennyolc lyukat.

Az eredményről nem számolt be, mit játszottak Hrutkával, de sok sportszeretőnek jó hír, hogy a két korábbi bekk újra a zöld gyepen rúgta a labdát, még ha nem éppen Raúl vagy Kluivert ellen, hanem a domborzati viszonyok és a lyukak voltak most az ellenfelek.

– Harmonikus volt a kapcsolatunk a pályán, viszont most kicsit fordult a kocka. Akkor én voltam a középhátvéd és én mondtam Rudinak, merre is helyezkedjen, mit csináljon, most ő irányít. De arra mindig vigyáztunk, egyikünk se kerekedjen fölül a másikon, ez a válogatottsági számunkon is látszik, mindketten 24-szer húztuk magunkra a címeres mezt – elemezte nevetve az új helyzetet a Manci becenévre hallgató Telek, aki azonnal igent mondott, mikor Hrutka megkereste a betöltendő pozícióval kapcsolatban.

– Még nagyon friss a kinevezés és ezúton is szeretném megköszönni az elnökség, a közgyűlés és a footgolf társadalom bizalmát. Az elnök úr által vázolt, hosszútávú tervek megvalósításában szeretnék segíteni a kapcsolatrendszeremmel, jövőbeni szponzorok megnyerésével.