Szétrúgás döntött a világ- és a magyar bajnok között

A Footgolf Országos Bajnokság 4. fordulóján, a Kavitáció Footgolf Versenyen a megszokott zirci pályán új kihívások várták a játékosokat, több új elrúgó- és lyukpozíció várta a száznál is több játékost a Forest Hills Golf Club pályáján. A nehezebb pályán kevesebb par alatti eredmény született, a legjobban Bacskai Bencének és Lengyel Bélának sikerült a játéknap, a playoffot utóbbi nyerte a tizennyolcas szakaszon.

Az újjávarázsolt zirci pályán (hat lyuk új helyre került és tizenkét szakaszt is máshonnan kellett kezdeni) Bacskai Bence és Lengyel Béla (mindkettő Royal) is 65 rúgással zárta a versenynapot, ami szétrúgásra kötelezte őket, amiből Lengyel jött ki jobban. Az idén a felnőttek között versenyző Tajtyi Ákos (BFGT) állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A szenioroknál Tajtyi Róbertet (BFGT) -4-es eredménye repítette az élre, Biró László (UTE) reggeli eredményével futott be a második helyre, míg a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki. Karakas Attila (UTE) ekkor már nem volt jelen, így automatikusan az ötödik helyre szorult. Az így kétfősre zsugorodott szétrúgást   Jan Holic (Skalica) nyerte Lichtner Zsolt (FTC) ellen.

A hölgyek között az újpestiek szlovák légiósa, Lucia Cermakova bizonyult a legjobbnak, csupán egy érintéssel megelőzve Ujvári Izabellát (Nimród). Harmadikként Simona Ondrejkovicova (Spartak Trnava) futott be.

A juniorok között Schneider Soma (Milan) meggyőző előnnyel nyert, öt rúgással mögötte lett második Kenéz Dániel (FTC), aki mögött egy rúgással maradt csak le Sipőcz Artúr (KSE).

EREDMÉNYEK

A vírushelyzet miatt újratervezett, nyolcfordulós bajnokság ezzel a feléhez érkezett, az ötödik forduló a Traditional Footgolf Cup lesz augusztus 29-30-ig Balatonudvariban.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA