Már van továbbjutó, jön a hajrá!

Megvannak az első továbbjutók a páros match play sorozatban. Öt fordulóra volt csupán szüksége a Balán-Biró és a Gelencsér-Hinora duónak a negyeddöntőbe jutáshoz. Az egyéniből még négy forduló van hátra, a páros csoportkörből már csak kettő.

Egyéni FMPL

A Liga

Gelencsér Gábor őrzi makulátlan mérlegét. Pap Ferenc ellen már 3-0-ra vezetett a táv egyharmadánál, aki a meccs feléig feljött 3-2-re. Gelencsér gyorsan visszaállította a különbséget háromra és már csak egy szakaszgyőzelem jutott Papnak a folytatásban, míg ellenfele újabb hárommal gazdagodott.

Szabó László ígéretesen kezdett és kettővel vezetett három szakaszt követően de féltávnál már 3-2-es Podusil György-előnnyel fordultak rá a táv második felére a játékosok. Ott gyorsan 4-2-re módosult az állás, ahonnan még sikerült Szabónak egalizálnia, de a végjátékban Podusil még négy lyukat behúzott, amire csak egy szakasznyi válasz érkezett a klubtárstól.

Kevés ennél kiegyenlítettebb meccs van, mint amilyet Cziffra Zoltán és Balázsi Csaba vívott egymással. Csupán egy-egy szakaszt csentek el egymástól az első kilencen és a folytatás sem a ponthalmozásról szólt. Az utolsó két lyuk előtt még Balázsi állt jobban (2-3), de jött a drámai fordítás Cziffra részéről és a három pont bezsebelése.

Bacskai Bence nyitányként behúzta az első szakaszt, majd több ikszet követően még kettő az övé lett az első kilencen (3-0). Papp Péter csupán az utolsó szakaszt tudta behúzni a forduló időrendben utoljára rendezett mérkőzésén, így a második kilencen is hármat nyerő Bacskaié lett a három pont.

Albert László visszalépett a sorozattól, így búcsúzott az elit osztálytól és minden mérkőzését 3-0-val az ellenfelei javára írták a szervezők.

EREDMÉNYEK

B Liga

Úgy tűnik, Vígh Péter nem tud hibázni, eddig 5-ből 5 a mérlege. Érchegyi Csaba kétszer is vezetett az elején, de a második kilencre már 3-2-es Vígh előnnyel fordultak. Jött azonban az egyenlítés és még az utolsó két lyuk előtt is döntetlenre álltak (4-4), azonban Vígh mind a kettőt besöpörte a végén.

Nem sokkal a kezdést követően még csak 2-1 volt Renczés Gábor előnye Biró Lászlóval szemben, ami nem vetítette előre a nagyarányú Renczés-győzelmet. Viszont már 5-1-gyel fordultak és ugyan 6-2-nél még bármi lehetett volna, Renczés megállíthatatlan volt, főleg a hajrában és 10-2-re nyerte a találkozót.

Igazán izgalmas meccset produkált egymással Nagy Balázs és Ujszászi Balázs. Nagy háromszor is vezetett, amit mindannyiszor ledolgozott Ujszászi, sőt, a 11-es után már ő állt jobban. Az utolsó öt szakasznak 4-4-gyel vágtak neki, a 16-os és 17-es Nagyé lett, amire már hiába érkezett válasz a 18-ason, Nagy győzelmét már nem tudta befolyásolni.

Hinora Ferenc sérülés miatt nem tudott kiállni Mayer Zoltán ellen, aki így meccs nélkül szerezte meg a három pontot.

EREDMÉNYEK

Steigler és Mikulik

C Liga

5/5, így kezdte a Steigler Ferenc elleni meccset Mikulik Norbert, azaz behúzta az első öt lyukat és nem is ikszeltek a meccs feléig a felek, 7-2-vel várták a második kilenc szakasz kihívásait. Csöndesebb folytatás következett, Mikulik már csak egyszer volt jobb, de Steigler csak három pontnyira tudta megközelíteni ellenfelét, akinek a mérlegére is igaz az elején megfogalmazott 5/5.

Nem akart lemaradni Mikulik mögött Lengyel Béla sem, aki Cziráki Csabával meccselt. A gyorsan összeszedett hátrányt megfordítva Lengyel 4-1-es előnnyel fordult, a tizenegyest követően pedig már 6-1-re vezetett. Erre még volt válasza a ferencvárosinak, de 6-2 után ismét Lengyel következett és végül 8-3-ra behúzta sorozatban ötödik győzelmét.

Lengyel és Cziráki

A kezdeti pontcsendet Baranya Ákos törte meg, de Kurdi Tamás azonnal egyenlített, majd egy 3-0-s rohammal 4-1-re ellépett. Baranya még minimalizálta a hátrányt (4-3), de Kurdi még kettőt rápakolva megnyerte az összecsapást.

Csendesen csordogált a Szmolicza Gábor – Csatári Zoltán mérkőzés egészen a táv feléig (3-3). Ekkor utóbbi robbantott és 3-0-ás szériával 6-3-ra ellépett. A következőn ikszeltek, majd a hátralévő ötből négyet Szmolicza húzott be, amivel megfordította a mérkőzést és meg is nyerte azt az utolsó lyukon.

A Balaton partján randevúzott Tajtyi Róbert és Lévai Richárd. Előbbi “lesimázta” az első kilencet (4-0), de Lévai még idejében eszmélt és fel is zárkózott 4-3-ra, ekkor már csak három szakasz volt hátra. Tajtyi újított és még két szakaszt behúzva megnyerte az összecsapást.

EREDMÉNYEK

D Liga

Esélyeshez és veretlenhez méltóan kezdett Tajtyi Ákos és három szakasz után 2-0-ra vezetett. Molnár Attila azonban nem engedte ellépni az ifjú tehetséget, és a tízesen, 3-3-nál utol is érte. Még 4-4 is volt öttel a vége előtt, de egy 3-0-ás roham elég volt Tajtyinak a győzelemhez a hajrában.

Rigó Zsolt mérlege is maradt makulátlan öt kört követően. Ehhez mérten jól is kezdett, de Dreilinger Andrea még egy ideig tudta vele tartani a lépést (2-1) négy lyuk után. A kilences után három volt köztük, majd folyamatosan nőtt a távolság és több szakaszt már nem is engedett át ellenfelének Rigó a folytatásban.

Gyors pontváltást követően (1-1 három szakaszt követően) Sipőcz Béla fokozatosan ellépett és féltávnál 4-1-re vezetett Nagy István ellen. Mivel a második kilencen is csak egy lyukat engedett át ellenfelének, a távolság tovább nőtt a felek között.

Balogh István került előnybe a meccs elején, de Bogár Krisztián gyorsan fordított és 4-1 volt a félidei állás a javára. A folytatásban már 7-1-re is ellépett, ahonnan már nem volt visszaút, de egy 3-0-ás szériát így is fel tudott mutatni Balogh a hajrában.

EREDMÉNYEK

Páros FMPL

A Csoport

A Balázsi-Mayer kettős is csupán egy szakaszt engedett át a Bacskai-Lengyel duónak, és szintén 5-1-re nyert ellenük, ahogy a legutóbbi fordulóban a Kiss-Széll páros is tette. Lengyelék a tizenhármason, 4-0 után szerezték első pontjukat, ami után idő és szakasz még lett volna az egyenlítéshez, de Balázsiék szereztek már csak pontot a folytatásban.

Villámrajtot vett a Lisztes-Ujvári kettős és négy lyuk után 3-0-ra ellépett a Dreilinger-Nagy csapattól. Ugyan a Hole Hunters üdvöskéi két szakaszt is nyertek a “félidőig”, mégis 6-2-vel fordultak rá a második kilencre. Ott 3-3-ra végeztek, ez a minidöntetlen pedig Ujváriék győzelmét jelentette.

Hosszabbításba torkollott a Bendly-Cziráki vs. Papp-Podusil meccs. Háromszakasznyi remit követően Czirákiék szereztek vezetést, de nem szakadtak le a BFGT-sek, 1-0 és 4-2 után is tudtak egyenlíteni. Az utolsó kettőn ikszeltek, ami playoffot eredményezett, ahol a háromból a második lyuk bizonyult vízválasztónak, amit Bendlyék eggyel kevesebből teljesítettek és végül nyertek 5-4-re.

A Balogh-Császár kettős nem állt ki az ötödik fordulóban, a Kiss-Széll kettős kapta a három pontot.

EREDMÉNYEK

B Csoport

A Tajtyi család kétszer is úgy szerezte meg a vezetést, hogy a Flink-Zsuppán duó azonnal egyenlített is. 3-2 után viszont a fór kettőre nőtt a tizedik lyuk után. Volt, hogy még három is volt köztük, végül kettő maradt belőle a tizennyolcas megjátszását követően.

A Kókai család álomrajtot vett és lesimázták az első kilencet (6-0). Talán hátra is dőltek vagy csak bemelegedett a Bogár-Rigó duó, mert elkezdték gyűjtögetni a pontokat. Hárommal a vége előtt már csak háromra voltak az apa-fiú csapattól, de hosszú szünet után övék lett a tizenhatos, amivel bebiztosították győzelmüket.

Gyors ütésváltás után (2-2 négy lyuk után) a két Németh, Gábor és Péter vette magához a vezetést (3-2), amit a tízesen növeltek 4-2-re. Kálló és Sain innen többször is minimalizálta a hátrányt, de egyenlíteni már nem tudtak.

Albert László és Bacskai Péter visszalépett a sorozattól, minden mérkőzésük 0-3-mal lett elkönyvelve a csoportban.

EREDMÉNYEK

C Csoport

A Kenéz család úgy ráijesztett a Balán-Biró párosra (0-2 három lyuk után), hogy a címvédők gyorsan észbe kaptak és még a táv fele előtt fordítottak (3-2). Később még növelni is tudták előnyüket, az utolsó lyukakon pedig már nem is kellett izgulniuk a végkimenetel miatt és maradtak veretlenek.

Maradt száz százalékos a Gelencsér-Hinora duó is. Ezt már féltávnál predesztinálni lehetett, mikor 5-0-ra vezettek Csőre és Ranga ellen. Ugyan a táv második felén már négy lyuk is Rangáéké lett, de Hinoráék is rápakoltak még négyet a már megszerzett ötre, így nem forgott veszélyben a győzelmük.

Ezzel Balánék és Gelencsérék is biztosan ott vannak a negyeddöntőben.

Alaposan bekezdett a Szinte-Ujszászi team és hamar elléptek 3-0-ra. Ugyan gyorsan jött a szépítés, de a felénél már 6-1 volt az állás. A Sipőcz family sokat javított, hármat is hoztak a folytatásban, de már nem tudták beérni Szintééket.

A Lévai-Bodócs páros rajtolt jobban és az első öt lyuk után 4-0-ra vezettek, ami meghatározta a mérkőzés hátralévő menetét. Czirbus és Simonyi nem tudott igazán közelebb férkőzni. 4-1 és 5-2 is volt az állás, de az utolsó hat szakasznak már 6-2-vel futottak neki. Az utolsó négy lyukat elosztották, így maradt a négypontos különbség a végén is.

EREDMÉNYEK

Az FMPL 6. fordulója kedden már kezdődik is és két hétig tart.