Gelencsér az egyéni bajnok, kialakult a páros elődöntő mezőnye

Gelencsér Gábor megnyerte az A ligát egy fordulóval a vége előtt. Több osztályban is igen izgalmasan alakul majd a végjáték, noha vannak, akik már hátradőlhetnek, hiszen az utolsó fordulótól függetlenül egy osztállyal feljebb folytathatják 2021-ben. Kialakult a páros verseny négyes döntőjének mezőnye.

Egyéni FMPL

A Liga

Gelencsér Gábor vereséggel ünnepelte bajnoki címét, de az elsősége  csak jóval a saját mérkőzését követően vált biztossá. Podusil Györgyöt a kiesés szele is megcsapta, ezért különösen is fontos volt számára a meccs. Jobban is kezdett és 2-1-re vezetett a meccs felénél. A folytatásban növelni is tudta előnyét, már hat pontot is begyűjtött, mikor Gelencsér újra szakaszokat nyert, de ez az utolsó két lyukon történt, mikor csak a különbség volt kérdéses.

Cziffra Zoltán megfosztotta Bacskai Bencét a címvédés lehetőségétől. Podusil győzelme miatt ugyanis Bacskai egy mostani sikerrel még megelőzhette volna Gelencsért. Cziffra viszont az első öt lyukból négyet nyert és lenullázta Bacskait az első kilencen, aki sérülten vállalta a játékot. A második kilencen Cziffra csak egy szakaszt nyert, ami majdnem a győzelmébe került, de végül csak háromig jutott a címvédő.

Mivel Bacskai kikapott, már senki sincs, aki befoghatná Gelencsért.

A két tizenkét pontos csatáját Bodócs András nyerte, így ő is bejelentkezett a dobogós helyek egyikére. Pap Ferenc ellen sokáig jobbára ugyanazt produkálták szakaszról szakaszra (1-1 a felénél). Pap szerzett előnyt a 10. lyuknál, de Bodócs egy eredményes szériával fordítani tudott és el is lépett, amit már nem tudott Pap ledolgozni.

Nem túlzás azt állítani, hogy  a szezon előtt kevesen tippeltek volna Balázsi Csaba búcsújára, pedig most ez történt. Igaz, nem adta könnyen magát, hatalmas kiesési rangadót játszott klubtársával, Papp Péterrel. Balázsi vezetett az első lyuk után de Papp 3-1-re is elhúzott (hole in one-t is rúgva). Lassacskán sikerült Balázsinak ledolgoznia a kétpontos hátrányt, és az utolsó lyuk előtt még ő vezetett. De jött az egyenlítés és a hosszabbítás, ahol az első és a harmadik szakaszt is Papp nyerte, kiejtve ezzel Balázsit.

Albert László korábban visszalépett, így ő már biztosan búcsúzott a topligától. Papp vagy Podusil játszik majd osztályozót az utolsó forduló eredményeitől függően.

EREDMÉNYEK

B Liga

Vígh Péter remek szezonkezdést követően, egy fordulóval a vége előtt már biztos feljutónak mondhatja magát. Ugyan azonnal hátrányba került Biró Lászlóval szemben, de a meccs felénél már 5-1-re ő vezetett. Már a tizenhármas lyuk után behozhatatlan előnyre tett szert és csak egy szakaszt engedett át Birónak a folytatásban.

Nagy és Mayer

Mayer Zoltán gyorsan ellépett 2-0-ra, amit a táv egyharmadánál még ledolgozott Nagy Balázs, de 4-2-es Mayer előnnyel fordultak rá a második “félidőre”.  6-5-ről jött az utolsó előtti lyuk, amit Mayer nyert, Nagy már csak szépíteni tudott az utolsón. Ezzel pedig Vígh mellett ő is bebiztosította élvonalbeli tagságát.

Hinora Ferenc kezdett jobban, de Ujszászi Balázs fordított és meg is lógott, már 6-1-re vezetett a 11-es lyuk után. Az ötpontos különbség a végére is megmaradt a felek között, ami Ujszászi sikerét eredményezte.

Érchegyi Csaba, hogy meneküljön a kiesőzónától, kétszer is vezetett a táv első felében, de Dreilinger Nándor kétszer is beérte, sőt 3-2-re már ő vezetett a 10. lyuk után. Érchegyi percei következtek és ő is fordított, de 4-4-ről várták az utolsó három lyukat. A tizenhatos Dreilingeré lett, és mivel a következő kettőn ikszeltek, a Hole Hunters játékosa gazdagodott három ponttal.

Dreilinger és Ujszászi még egy győzelemmel odaérhet az osztályozós helyre, persze ehhez Renczésnek is lesz 1-2 szava. Balán Zoltán visszalépése miatt egy kieső hely kiadó már csak. Érchegyi győzelem esetén ezt megúszhatja, de ennek Hinora nem örülne, mert az az ő búcsúját eredményezné.

EREDMÉNYEK

C Liga

Lévai és Lengyel

Mikulik Norbert ellen nem állt ki Baranya Ákos, a bezsebelt 3 pont pedig feljutást eredményezett a ferencvárosinak.

Lengyel Béla nagy lépést tett a feljutás felé, ugyanis tizenkét szakaszt is megnyert Lévai Richárd ellen. A felek két 6-1-es “félidőt” produkáltak, mindkétszer Lengyel bizonyult eredményesebbnek.

Csak a hosszabbítás döntött Szmolicza Gábor és Kurdi Tamás meccsén. Kurdi kettővel is vezetett az elején, de Szmolicza többször is egyenlíteni tudott. 5-5 volt már a tizenhatos után is és ez az utolsó két lyukon sem változott. A playoff második szakasza volt a vízválasztó, ez Szmoliczáé lett, ami három pontot ért neki.

Cziráki labdája a fán

Két 15 pontos találkozott a Tajtyi Róbert-Cziráki Csaba meccsen. Két szakasz után 0-0, négy után 2-0, öt után 2-1 volt az állás (Tajtyi szerezte meg a vezetést). Ekkor még semmi sem utalt arra, hogy nagyarányú Tajtyi győzelem lesz a vége. Viszont Cziráki már nem hozott több szakaszt, míg ellenfele sok iksz mellett még ötöt be tudott húzni.

Steigler Ferenc múlt héten búcsúzni kényszerült már a ligától és Csatári Zoltánt sem tudta feltartóztatni. 5-0-val fordultak a táv második felére, ahol Csatári újfent öt szakaszt tudott behúzni, de Steigler is felvillantott valamit, hiszen itt már neki is sikerült kevesebb rúgásból szakaszt befejeznie.

Mikulik mögött még Lengyel, Tajtyi és Szmolicza is végezhet holtversenyben a második helyen, egymás ellen mindhármuknak 1-1 győzelme van a másik ellen, a “gólkülönbsége” jelenleg Lengyelnek a legjobb. Lévai és Kurdi egymás ellen játszik az utolsó fordulóban, a vesztes osztályozóra kényszerül.

EREDMÉNYEK

D Liga

Nagy és György

Bogár Krisztián feljutása már tudott volt egy fordulóval ezelőtt.

Sipőcz Béla és Rigó Zsolt egymás ellen döntött a második hely sorsáról. Sipőcz kétszer is el tudott lépni kettővel, de Rigó mindkét alkalommal beérte, sőt fordított is. Majd Sipőcz egalizált a tizenhetesen, végül nem is született döntés 18 szakasz után. A playoffban viszont kétszer is a kastélydombi volt jobb, így biztosan feljutott a C ligába, míg Rigó osztályozót játszik majd a C liga 8. helyezettjével.

Az első nyolc szakaszon hatpontos fórt szorgoskodott össze György Dániel Nagy István ellen. Ezzel megalapozta győzelmét, pedig Nagy a meccs kétharmadánál már 6-3-ra is felzárkózott. Közelebb azonban nem férkőzött, György pedig még rápakolt az előnyére.

Több fát is levadászott a találkozó során Balogh István és Molnár Attila. Utóbbi eredményesebben kezdett, és végig őrizte sokáig csekély előnyét, ami a végén négypontos győzelmet ért számára.

EREDMÉNYEK

Páros FMPL

NEGYEDDÖNTŐ

Hinora-Gelencsér – Bodócs-Lévai: 8-3

Bodócsék nyerték az első szakaszt, de gyorsan jött a fordítás és öt lyuk után 3-1-re, féltávnál 4-2-re vezettek. Lévaiék feljöttek 4-3-ra, de a hajrához közelítve Hinoráék 4-0-ás sorozatot produkálva bebiztosították helyüket a négyes döntőben.

Biró, Bacskai, Balán és Lengyel

Balán-Biró – Bacskai-Lengyel: 1-3

Ritkán tapasztalható, pontszegény, éppen ezért igen kiegyenlített derbit hozott a címvédő kettős és a Royal párosának találkozója. A második szakaszt Bacskaiék nyerték, majd a 15.(!) szakaszig végig ikszeltek. Ekkor jött Balánék első pontja, de az utolsó kettőt Lengyelék nyerték és jutottak tovább.

Balázsi-Mayer – Flink-Zsuppán: 4-5

Balázsiék 3-0-s vezetést könyvelhettek el, mikor már túl voltak a felek 8 szakaszon. Egy 3-0-ás rohammal Zsuppánék egalizáltak, szinte új meccs kezdődött. 4-4 volt az állás a tizenhatos után, majd az utolsó előtti lyukat Flinkék nyerték és az utolsón kialakult iksz újpesti továbbjutást ért.

Németh-Németh – Kókai-Kókai: 3-0

Betegség miatt a Kókai család nem tudott kiállni.

RÁJÁTSZÁS

Elődöntő:

Hinora-Gelencsér – Bacskai-Lengyel

Flink-Zsuppán – Németh-Németh

Az egyéni FMPL 9., zárófordulója kedden már kezdődik is és két hétig tart.