A nyolc legjobb dönt a csapatbajnoki címről

Szokás szerint különverseny dönt a csapatok bajnoki sorrendjéről. Az alapszakasz nyolc legjobb együttese szombaton, a zirci Forest Hills Golf Clubban lép pályára. A végső siker érdekében háromszor is győztesként kell teljesíteni a 18 szakaszt.

A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) 2020-as kiírását az eredeti tervekhez képest módosítani kellett a járványhelyzet miatt. Így nyolc forduló után alakult ki a végeredmény. A csapatdöntőt szokás szerint az alapszakaszban legtöbb pontot gyűjtött nyolc csapat vívja. Az egyenes kieséses rendszerű finálé ismét Zircen lesz és minden mérkőzést 18 szakaszon bonyolítanak. A végső sikerért tehát három győztes párharcot kell megvívni. A csapatok most is három különmeccset vívnak a párosításokon belül, hiszen egy egyéni és két, egylabdás páros eredményéből áll össze egy mérkőzés végeredménye.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

A Royal alapszakaszgyőztesként a nyolcadikként a fináléba jutott Fair-way SE ellen mérkőzik a negyeddöntőben. Erre az ágra került az UTE (4.) és a Nimród (5.) is, az újpesti-lakiteleki párharc győztese találkozik a Royallal vagy a Fair-wayjel az elődöntőben.

A BFGT a második helyen kvalifikálta magát, nekik az EMFGSE (7.) jutott ellenfelül. A győztes pedig a Ferencváros (3.)-Hole Hunters (6.) találkozó nyertesével játszik a döntőbe kerülésért.

FIGYELEM!

A legfrissebb kormányrendelet szerint a sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek.

“A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására” – olvasható a kormányrendeletben.

A Magyar Footgolf Szövetség ezúton hívja fel a résztvevők figyelmét, hogy a benevezett játékosokon, a versenybírón és a segítőkön kívül mindenkinek kötelező a maszk viselése.